Időkapszulák városa

2011.06.08. 10:05

- Az lehet, de Varsó az üzleti főváros - mondta egy lengyel kolléga, miután Krakkót kulturális fővárosként említettem neki.

Varsó tényleg nem egy tipikusan szép város. Miután '44-ben porig rombolták (a háború után mindössze 1000 lakosa maradt) az egészet újrahúzták, így nem nagyon találni 60 évnél idősebb épületet. Cserébe viszont, az egész városban van hely, levegő és rengeteg fa. Nem érezni azt, hogy elnyom a város, úgy mint egy budapesti VII.kerültben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A '90-es évek aztán nagy változást hozott, felhőkarcolók és üvegpaloták sora nőtt ki a földből, igazi európai hangulatot hozva ide, a vasfüggönyön túlra. 1990 és 2002 között a GDP megduplázódott, az újabb duplához pedig csak 5 év kellett. A lendület azóta is tart, a 2009-ban például a válság ellenére is 1,8 százalékkal nőtt a GDP (magyar -6.3). *

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Felhőkarcolók és üvegpaloták sorakoznak a 21.századi Varsóban

 

 

Ez a gyors fejlődés érdekes eredményeket hozott. Van olyan, hogy sétálsz a belvárosban, üvegpaloták és új lakások mindenfelé, majd egyszer csak jobbra észreveszel egy kis nyomorult, elfelejtett utcát, aminek már csak a fele van meg, az épületek pedig mindjárt összedőlnek. Kis időkapszulák ezek, melyek őrzik az előző évszázad sebeit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Régi és új szépen megfér egymás mellett

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Házak, az egykori lakóik fényképével díszítve

 

Jártunk a Visztula partján a hétvégén. És vváó. A folyót teljesen másképpen használja Varsó mint Budapest. A városközponttól (mert Varsónak ilyenje is van) alig 1-2 kilométerre csorgadozik a folyó, aminek a partja teljesen kiépítetlen. Úgyértem vannak járdák, meg lépcsők, de nincsenek épületek, az egész folyópart egy nagy pihenőövezet. A túlparton strandolókat is láttunk, a vízbe azért nem mentek bele.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Strand a belvárostól alig egy kilométerre

*Világbank: http://data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.MKTP.KD.ZG/countries/HU-PL?display=graph 

A bejegyzés trackback címe:

https://vicinholland.blog.hu/api/trackback/id/tr182967094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása