Már a címből ítélve gondolom lerí hogy már itthon vagyok. Pedig nem volt egyszerű! És ezt sem írni egszerű, mert már elszoktam az ékezetektől, meg a z és y (vagy y és z ??) betűket folyamatosan felcserélem.

Valahogy elképzelhetetlen volt hajnali 5kor mikor pakoltam a Chelsea Bun nevű agyoncukrozott tekercset a kirakatba, hogy én ma valaha is otthon leszek. Ez még akkor sem tűnt közelebbinek, amikor pakoltam, vagy amikor elindultam a reptérre. Persze mivel éjszaka dolgoztam elég szórakozott voltam ahhoz, hogy úgy elrakjam a jegyemet valahova hogy nem találtam 5 percig. Pedig tisztán emlékeztem hogy elraktam az oyster tokomba, de ott nem találtam. Végül a kapuőr szólt (aki szintén látta, hogy hova raktam), hogy nézzem meg az oyster hátuljában... Ott volt.
Aztán felpattantam a vonatra. Kis naívan azt gondoltam, hogy majd jól látok tájat, meg zöldet de az utazás fele az Londonban telt el, föld alatt... De ahogy kiértünk?! Én vonaton még nem féltem, mert csak a Máv-val utaztam, de ez nagyon állat volt. Az autópályán belső sávban haladó űber(jobbkormányos)autót simán otthagytuk. És amikor beértünk egy kisebb alagútba és elhaladt mellettünk egy másik ilyen vonat is a huzattól az összes ablak becsapódott. Ekkor még meg is ijedtem! :D
Lutonnál leszállva egy ingyenes buszra "boardingoltam" az kivitt a reptérre. Indulás előtt 4 órával érkeztem oda, de már 3 órával előtte megkezdődött a check-in. Ami itt Feriheggyel ellentétben, teljesen civilizált módon folyik, ugyanis egész egyszerűen annyit csináltak, hogy állványok és szalagok szabályozzák a teret, ahol várakozni lehet (micccsoda rím) és így nincs tülekedés meg egymáson taposgálás. Még ekkor sem hittem hogy aznap én egy kis országban leszek. Leültem és várakoztam valahol, de a kedvem egyre jobban elment attól hogy hazajöjjek, mivel egyre több magyar szót hallottam és ezek között sűrűn szerepelt a bazmeg és egyéb szépirodalmi kifejezések ármádiája. És tuskók voltak. Na mindegy, a biztonsági kapukon minden gond nélkül átjutottam, igaz az kicsit meglepett ,hogy le kell vennem a cipőmet is. A gép 16.10re volt kiírva, de 15.40kor már mindenki a fedélzeten ült, egy ember kivételével, aki kicsit később végül megérkezett. Tehát minden korrekt volt, szabályos (rulez!), és pontos, hatékony. A pilóta a felszállás előtt bemondta , hogy rázós utunk lesz, Európa felett rossz az idő és Pesten sem strandidő van. Látszott,  hogy kezdő repülős vagyok, mert végig az ablakra tapadtam, nem úgy a pár mellettem, akik valami logisztikai feladattal foglalkoztak. Megint felhők ezerszámra, meg berobbanó napfény és a többi. Még mindig nem éreztem hogy ma én...   Sima utunk volt sajnos, egy kis turbulenciát kívántam, meg valami adrenalin bombát magunknak, de ez nem történ meg. Az út felééig.
Ekkor bejelentette a kapitány hogy Pesten elég nagy vihar van, de nem hiszi hogy Pozsonyban kellene leszállnunk, mindenestre visszavett a tolóerőből. Ekkor élénk morajlás zűgott végig az utasok között. Én icsak fogtam a fejem, hogy miért pont Pozsony, lehetene inkább Prága, vagy Debrecen :D. Mondtam is a mellettem ülő párnak, de válaszra nem méltattak... Ekkor már derengett valami az otthoni légkörből, lassan kezdtem elhinni, hogy aznap még hazaérhetek. Pár perc múlva újra a pilóta; Ferihegyen vihar van, nem fogad repülőket, ezért várakozóköröket írtunk le a levegőben. A nap már lemenőben volt, és a felhők felett ezt annyira nem is bántam, csodaszép volt. Mint valami földöntúli, szürrealisztikus apokalipszis kezdet, ahogy a nap megvilágította az egész légteret ah! Persze ekkora már lemerült a gépem ezért képek nem készültek... A Balaton felett voltunk, látszott az egész tó, pontosan ugyanúgy ahogy a térképeken látszik, Tihany meg Siófok, minden a helyén. Aztán egyszercsak felbőg a gép és elindulunk. Valahova. Nem jelentették be, de mikor Fehérvár alattunk volt, majd kb 3 perc után Pest fényei is megvilágították az alattunk elterülő vidéket, már nem volt kétség hova érkezünk. A landolás a nagy szél ellenére sima volt, tapsot érdemelt. Felszálltunk a buszra ami bevisz a kifutóról a terminálba és ekkor már végleg tudtam; itthon vagyok. A vezetőfülke ugyanis a bal oldalon volt, a sofőr kicsit lepukkant külsejű és a rádióban a "Ez majdnem szerelem volt" című nóta szólt, Sláger rádió. És hogy végleg ne kételkedjek, a csomagokra várni kellett 10 percet, mire a futószalagon megjelentek. Néhány csomag után a szalag azonban megállt. Eltelt megint pár 10 perc, mire tőlünk nem messze egy "kapcsolószakember", ahogy egy utassal hívtuk őt, megjelent, és elfordított egy, nem találjátok ki, kapcsolót. Nem történt ugyan semmi, de az a hír terjengett a tömegben, mert időközben már 3 gép volt kiírva a mi szalagunkra, hogy a másiknál jönnek a mieink is. Természetesen semmilyen bejelentés, vagy kiírás erről nem tájékoztatott, de végülis a pletyka igaz volt. Kisebb tolakodás árán megszereztem a csomagom, és elindultam kifelé. Azok akik nem ültek fel holmi szóbeszédnek még mindig az állószalag mellett várakoztak, ahova még mindig a mi gépünk volt kiírva... És időközben még egy. Megérkezik a paraszt külföldről és ezt látja. A Balkán itt kezdődik kérem szépen. Szeretjük magunkat Közép-Európába sorolni, de ez mindig is egy politikai fogalom volt, és nem földrajzi. Nyugaton még Csehország is kelet pedig, az tőlünk nyugatbbra van. Keresni szerettem volna egy reklamáló, vagy recepciós irodát hogy csak annyit ordibáljak a szerencsétlenre aki a pult másik oldalán ül hogy "EGY NAGY LÓÓÓÓFASZT!" (Jay és néma Bob visszavág), de a szüleim viszontlátása ezt az önmegvalósítási kísérletet hamar elűzte a fejemből, illetve a nyelvemről. Amikor pedig a "Szabolcs-Szatmár-Bereg megye" (most akkor lehet fújolni) tábla mellett haladtunk el, mégis kellemes melegség járt át. Mert az otthoni tájnak megvan az a tulajdonsága, hogy legyen az bármilyen kopár, bármilyen csúnya is, az embernek még is ez a legszebb a világon.

És a képek, most valamiért nem tudom megcsinálni h kattintással jó legyen, tehát aki látni szeretné az vágja ki a címet és illesze be a megfelelő helyre:  http://vicinholland.blog.hu/media/C2C%201.JPG
Welcome aboard the C2C service to London Fenchurch street

http://vicinholland.blog.hu/media/Fenntr%C5%91l%201.JPG
Fenntről, még odafelé (Made by Dini)

http://vicinholland.blog.hu/media/Fenntr%C5%91l%202.JPG
Ezt már én csináltam

És, közkívánatra Amy Winehouse egy klippje. Meglepően jó hangja van a csajnak, vagy csávónak vagy mi, döntse el mindenki:   https://www.youtube.com/watch?v=LD5sahXoj0U

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.