Ha külföldön van az ember, úton-útfélen összehasonlít. Épületeket, utcákat, városokat, mentalitást és bizony tömegközlekedést is.

Varsónak 1,7 millió lakosa van, pont annyi mint Budapestnek. Agglomerációval előbbi 2,6 millió, utóbbi 3,2 millió ember gyűjtőhelye. Mivel Lengyelország sok tekintetben versenytárunk érdemes összehasonlítani a 2 város tömegközlekedését.

Metró:

Fővárosunkkal ellentétben itt csak 1 metró van. Viszonylag új dolognak számít csak 1995-ben nyílt meg az első vonal.
A 4-es metró építése úgy száguld a varsóihoz képest, mint a gyors 7-es a Rákóczin. Ugyanennyire rázós is.

Már az 1920-as években elhatározták, hogy az évtized vége felé megépítik a varsói metróhálózatot, ám a gazdasági világválság közbeszólt, és az a pár lyuk, amit addigra kiástak, borospinceként funkcionált tovább.

A válság elmúltával, a 30'as évek végére nagyszabású tervek készültek a város "metrósítására" ám mire 1938-ban az első lyukakat kiásták, jöttek a németek, és betemették azokat, gondolni sem akarok arra, hogy mivel.

A kommunista éra alatt többször felbukkant a varsó metróvonal terve, egyszer komolyan el is kezdtek építkezni, ám ekkor Sztálin elvtárs úgy gondolta, ideje eltávozni az örök május 1 mezőkre, így a munka lényegében leállt. Végre 1984-ben a város megkapta a Tanácstól a Zengedélyt, de a pénzhiány, korrupció és bürökrácia borzalmasan lelassította a haladást.

Végül a világmegváltó Jamiroquai szám "Virtual Insanity" megjelenése előtt egy évvel, '95-ben megnyílt a varsói metróvonal.

 

  Metróvonalak száma Metróhálózat hossza Állomások száma Utasszám 2009 millió fő
Varsó 1 23.1 km 21 134.9 
Budapest 3 31.4 km 40 286

 

Forrás:

BKV éves jelentés 2009
wiki

Kasztelan - Az egyszerű nemes

2011.05.31. 22:17

A Kasztelan sör az Okocim csoport tagja, amit a gonosz imperialista Carlsberg még 2004-ben felvásárolt. Annyira nem lehetett rossz üzlet egyik félnek sem, mert a doboz szerint nyert valamilyen nagyon díjat a sör ebben az évben.

A Kasztelan szó jelentése egyébként a vár urára, vagy gondozójára utal. Innen lehet a kicsit kozákokra hajazó emberünk a dobozon.

Egyszerű sör. Az illata gyenge, íze semleges. Utóíze egy kicsit hasonlít az alkoholmentes Schlosgoldra, jóllehet 5,7%-os.Viszont fasza honlapja van:  Veszélyes ital, itatja magát.

Íz:        6
Illat:     5
Dizájn:  6
__________

Összesen: 17
 

 

Sikeresen megérkeztünk, íme hát egy jóffej videó a lengyel gazdaságról:

 

 

Holnap megírom az első nap élményeit!

süti beállítások módosítása