Mert sört kérni bármilyen nyelven tudni kell

Majd' 2 év után indul úja ez az utazgatós blog és meg kell mondanom nagyon örülök neki. No nem ennek a hosszú szünetnek, hanem hogy újra lesz miről írnom.

A cél ezúttal Lengyelország, azon belül is Varsó lesz.

Ahogy az előzőekben sem, úgy itt sem turista leszek elsősorban. Most, mint munkatárs leszek jelen, 2 hétig. Remélem marad idő azért városnézegetésre is majd a sok munka mellett. Egy kis kedvcsináló Európa 9. legnagyobb országához:

*tényleg van hasonlóság köztünk és a lengyelek között :)  (google képtalálatok a "Poland" és "Hungary" keresőszavakra)

Történészek és lengyel fanok kíméljenek

 

Történelmükről röviden annyit, hogy ők is elkövették azt a hibát, hogy letelepedtek egy kurva nagy síkságra és hát a történelem seregei úgymond játszótérnek használták a környéket. De ne szaladjunk annyira előre. A lengyel állam a magyarnál kicsit előbb, 966-ban alakult meg 1. Mieszkó vezetésével. Nagy Casanova volt az öreg a wiki szerint 7 pogány felesége is volt. A szaporulatot egyébként megtartották a lengyelek, jelenleg Európa 8. legnépesebb országa.

Minden fasza volt vagy 100 évig,aztán voltak itt Lovagrendek, meg háborúk, meg sok-sok zsidó, amivel nem akarlak titeket untatni, de azt mindenkápp meg szeretném említeni, hogy itt már 1505-ben kvázi köztársaság van, igaz, ez csak a nemesek köztársasága. 

Aztán volt itt még közös királyunk, meg 3 tengerü(n)k, és lengyel-litván államközösség. A mézes hetek azonban nem tartottak sokáig, az 1600-as évektők kezdve zűrzavar és hanyatlás mérgezte az országot. Lengyelországot sokszor leradírozták Európa térképéről, de valahogy mindig visszaküzdötték magukat.

Legutóbb a éppen a szovjet vasigától szabadultak meg.

Legyen elég ennyi mára, holnap jövök további érdekességekkel.

 

Ha tetszett a bejegyzés lájkolj fácsén: :)

Szerző: Vic_

Szólj hozzá!

Címkék: lengyelország

A bejegyzés trackback címe:

https://vicinholland.blog.hu/api/trackback/id/tr532934840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.